Vigyázzunk a biciklisre!


A hobbi-kerékpárosok mellett (amikor szabadidőnkben, a gyerekekkel, családdal vagy akár magányosan, gondolataikba merülve rójuk a kilométereket) manapság egyre gyakrabban találkozhatunk biciklisekkel a belvárosi forgalomban is. Ennek több oka is lehet: vannak, akik így szeretnének kondiban maradni, mások környezetvédelmi szempontok miatt döntenek így, megint mások pedig egyszerűen megunták a zsúfolt tömegközlekedést, és ezért pattannak két kerékre minden nap.


Akármi is az oka, tény, hogy egyre több biciklissel akadhatunk össze mi, autósok – a városokban és az országutakon is. Érdemes tisztában lenni néhány dologgal azért, hogy elkerüljük a baleseteket, megvédve magunkat, a karosszériát és a többi közlekedőt is.


Vigyázzunk az előzéssel!


Előfordul, hogy a kerékpáros feltartja a forgalmat, mert nincs elég hely az előzéshez a szembejövő forgalom miatt. Ilyenkor bizony le kell lassítani, és megvárni, amíg nem jön szembe autó. A kerékpár ugyanolyan egy nyomon haladó járműnek tekintendő a forgalomban, mint egy motorkerékpár.


Semmiképpen nem szabad ugyanis túl közel menni a biciklishez, mert az balesetveszélyes: ha például éppen ki kell valamit kerülnie – ami ismerve a hazai útviszonyokat, nem ritka jelenség! - máris letérhet a nyomvonalról, és ütközhet a karosszériával. Emellett meg is ijedhet, ha túl közel megyünk el mellette, ami szintén balesetet idézhet elő.


Ha meggyőződtünk arról, hogy nincs záróvonal, nem lesz veszélyeztetve a szembejövő forgalom és nincs egyéb akadály sem, akkor megkezdhetjük az előzést. Míg az előzőekről konkrétan rendelkezik a KRESZ, addig az előzéskor betartandó oldalsó távolságról már nem igazán. Éppen emiatt a mi feladatunk, hogy úgy vezessünk, hogy mind a kerékpáros, mind a karosszéria biztonságban maradjon az előzéskor.


Mennyi az annyi?


Felmérések alapján a rutinos kerékpárosokat nem zavarja, ha csak 30-40 centiméter távolságot tartunk tőlük városi környezetben, ahol a sebességkülönbség alacsony. Azonban ez is csak akkor igaz, ha nem haladunk hozzájuk képest túl nagy tempóval. Rutintalanok esetében azonban ez ijedséget és akár komoly balesetet is okozhat! Nem véletlen, hogy a kerékpáros honlapok általában minimum egy méter távolságot ajánlanak lakott területen. Országúton pedig, nagy sebesség mellett ennél még inkább érdemes nagyobb ívre venni az előzést. Az Európai Biztonsági Charta is ez utóbbit rögzíti.


Mi azt ajánljuk, legyen ez minimum másfél méter! Támpontként pedig próbáljuk felmérni a kerékpáros és járműve magasságát, és legalább ekkora távolságot hagyjunk előzéskor!


 


Sajnos nem csak a napi hírekben halljuk sokszor, de karosszéria műhelyünkben is rendszeresen futunk bele abba, hogy bizony gyakoriak a szabálytalan előzésből adódó balesetek. Ezeknek pedig nem kis része kerékpárokkal történő ütközésről szól, amik a karosszéria-problémáknál nagyobb bajokat, tragédiákat idézhetnek elő. Legyünk felkészültek az utakon, figyeljünk egymásra, éljük túl együtt!